első edzés előtt
néhány hasznos tanács mielőtt ellátogattok hozzánk
aki még nem járt nálunk sprint edzésen: mivel ez egy egyenes futás, ezért szükség van egy indító, illetve a táv végén a kutyát megfogó személyre (segítünk, ha egyedül érkeznél). megmutatjuk honnan indul a futás és hova érkezik a műnyúl
aki még nem járt nálunk, és a kutyája most kezdi bontogatni a szárnyait:
ahol nem vagytok biztosak benne, hogy elindul a kutya a műnyúl után, ott az a gazdi indítsa, akihez a legjobban kötődik (máskülönben könnyen behívó sprint lesz belőle). ha nem fut / indul el a kutya, akkor "családi" futás következik, a gazda is fut a nyúl után, így a kutyának jobban megjön a kedve a nyulat kergetni. dicsérni akkor érdemes, mikor a kutya a táv végén éppen elkapja a nyulat, illetve mikor a zsákmánya felett marad. a futam előtt 5 perc intenzív mozgással melegítsetek, majd miután futott a kutyátok, akkor 5 perc levezető séta következzen. meleg időben árnyékos, hűvösebb helyen várakozzatok a két futam között, szerencsés visszatenni a kutyát pihenni az autóba amennyiben lehetőségetek van rá. ne közvetlen a pálya szélén tartózkodjatok, ahol látja a kutya a többi futamot. szájkosár használata a harmadik alkalom után kötelező. az teljesen természetes, ha elsőre nem fut végig a kutya, Legelső próbálkozásra amúgy is csak fél távot szoktunk javasolni. Meg kell tanulnia a kutyának, hogy el szabad távolodni a gazditól. Abszolút nem probléma ha keveset fut a kutya a nyúl után és megáll, hezitál, visszafordul. Lépésről-lépésre fel lehet építeni, hogy a teljes távot lefussa; lényeg hogy egy sikeres kísérlettel legyen vége minden futamnak. minden kutya más, hagyjuk hogy a maga tempójában fedezhesse fel a műnyulas edzés izgalmait
a startról és az érkezésről:
a két bója között helyezkedj el, a műnyúl közvetlenül előttetek heverjen - a kutyával meg lehet szagoltatni, de ne vigyük túlzásba. lecsatoljátok a pórázt, esetleg leveszitek a nyakörvet, majd karlendítéssel (bólintással, hanggal, stb.) jelzitek, hogy készen álltok a futtatásra. ekkor kezdjük el húzni a műnyulat - ha a szélső bója vonalába ér (kb. 10 méter), akkor engedjétek el, indítsátok a kutyát. ami a futam végét illeti: a megérkezést váró személy a táv végén elhelyezett bójáknál várakozik biztonságos távolságra a nyomvonaltól (nehogy a kutya véletlenül a gazdinak szaladjon). miután a műnyúl teljesen megállt, a gazda odasétál a nyúlhoz és megvárja hogy a kutyája odamenjen hozzá, ráteszi a pórázt és a nyúllal együtt visszasétálnak
miért kell a szájkosár a harmadik alkalom után?
szájkosárban való futtatás élvezetesebbé és izgalmasabbá teszi a sportot a kutya számára - javítja az űzési kedvet. ráadásul nem kell attól tartanunk, hogy kedvencünk elfut a műnyúllal, nem kell a szájából kirángatni. így az edzés gördülékenyebbé és biztonságosabbá válik és a műnyúl épsége is garantált. a táv végén, mikor a kutya utoléri a nyulat, még picit mozgatni szoktuk azt, ami nagyon izgalmas a kutya számára, ezt azonban csak úgy tudjuk megtenni, ha nincs a nyúl a kutya szájában, ezzel tudjuk javítani a kutya űzési kedvét. vannak olyan kutyák, akik nem fognak rá a nyúlra a táv végén, természetesen ott nincs szükség szájkosárra, de tapasztalatunk szerint előbb vagy utóbb minden kutya életében eljön a pillanat, amikor ráfog a műnyúlra. szájkosártól már csak azért sem érdemes óckodni, mivel a szoktatás javítja kedvencünk kognitív képességét, ahogy minden tanulási folyamat teszi.
ha egy kutya elkapja a nyulat, nem akarja visszaadni, akkor a gazda kénytelen erélyesen rászólni, elvenni tőle - hosszú távon ez nem tesz jót az űzési kedvnek. ráadásul ugye azért viszi a gazdi a kutyáját, hogy műnyúl után fusson és elkapja, akkor meg miért hangoskodik a gazdi a táv végén, mikor azt tette a kutya, amiért vitték - jogosan nézhet ilyenkor kérdően egy kutya...
